Mindenki retteg az őrülettől. Rettegünk attól, hogy elvesztjük a kontrollt. Mert látjuk az őrületet, de nem értjük. Látjuk, de nem látunk mögé. Az őrület igazi létjogosultsága abban rejlik, hogy szabaddá tesz a világ rabságában. Ledönt olyan falakat, melyeket mi magunk építettünk. Hogyan? Amikor túl sok lesz a fal, lelkünk lázad, szublimálja őket....

Hangos kiabálástól zengett az ovi utcája. Egy anya és egy óvónő veszekedett. Az anya frusztrált volt és hisztis, az óvodai alkalmazott pedig mindenhatónak képzelte magát. Mióta az orvosok és ügyvédek is felfedezték, hogy az óvodában korosztályban vegyes csoportok vannak, minden újgazdag idejártatta a gyerekét. Ezzel az ovi nívója is emelkedett. Meg...

A kicsi lány olyan volt, mint egy felfújt gumikesztyű. ,Vadiúj', két éves testét teljes egészében befedte a babaháj. Imádott enni, és anyja imádta etetni. Első lépéseit is egy szendvicskockának köszönhette, amit nyitott szájradarral tett meg, a színes, illatos élelem irányába. Nagyon hatékonyan evett, és ez meg is látszott rajta. Fogai között...

A várost átszelő folyó és a gazdagok paradicsoma között, volt egy színesre sikeredett életterület. A széles és forgalmas, villamosos körút. Kellemesen hűvös mellékutcákkal, megmásított történelemmel, galambokkal és vénlányokkal. Trafikokkal, mozival, cukrászdával, templommal, zeneiskolával és játszótérrel. Innen nyílt a poros, pesti bérházak...

- Anyu! Mi baja volt a nagyinak? - kérdezte az örökmozgó, mindig kérdező kisgyerek.

Ahogy öregszem, a természettel együtt, tavasszal nyílik fel a szemem, hogy befogadhassa az élet megújulását. Nyáron, fut a milliónyi árnyék után a tekintetem. Ősszel pedig megtelik könnyel a szemem sarka, a szél szárazsága ellen dolgozva. Nyitott szemmel alszom a téllel.

Végig néztem magunkon, és elképedtem. Teljesen lesoványodtunk. Már vagy hat órája nem ettünk. Szülőanyám mellettem ül, és láttam rajta, ahogy egyre jobban elkeseredik. Teljesen lemondott életünkről. Nem sokat beszélgetünk. Csak vártuk, hogy szerencsénk legyen. Egy kicsit nézelődtem, hogy rövidebbnek tűnjön a várakozás, és ne gondolkozzak a túlélési...

Mindenki emlékszik élete első csókjára. A szerencsésebbek annak a nevére és személyére is, akitől kapta. Én nem vagyok ilyen szerencsés.

Jó érzés volt tőled elbúcsúzni, de rossz volt a tudat, hogy visznek tovább, és nem kísérhettelek el. Szerencsésen hazaértünk a kórházból. Nem volt túl jó kedvünk, de farkas éhesek voltunk. Mindent megettünk, amit tegnap főztél. Az étel íze odabiggyesztette mosolyodat és szívedet közénk, és be kell, hogy valljam, soha nem ettem még ennyire finomat,...

Csók közben beszívtam az orromon az ő kilélegzett levegőjét. A szempilláim alatt, titokban lestem. Elmosolyodott. Pedig csukva volt a szeme. Érezte arcbőrén a lehelet útját. Vágyta, hogy csináljam még. Egy levegőn éltünk. Azon a levegőn, ami megjárta a bensőjét, a tüdejét, a légcsövét. A levegő, ami az övé volt, az enyém lett. Benne volt testének...

A huszadik századi háborúk mások, mint a régiek. Egyszerre közeliek, és távoliak. Beszivárognak az éltedbe. Közeli lett a szemnek, védekezésként távoli a szívnek. Vannak, akik arra specializálódtak, hogy szétszórják a hírnek álcázott félelmet, kínt és szenvedést a világ minden tájára. Hallhatatlanságra pályáznak munkájuk által. A pénzért veszélyben...