A szerető unoka

2020.11.16
Ördögfióka
Ördögfióka

- Anyu! Mi baja volt a nagyinak? - kérdezte az örökmozgó, mindig kérdező kisgyerek.

- Fájt a szíve, és meggyógyították a kórházban - mondta az anya.

- És nagyon fájt neki? - indult meg az újabb kérdés.

- Nem tudom. Biztosan. De szerintem az fájt a mamának a legjobban, hogy nem voltunk vele. Ezért megyünk most hozzá. Biztos hiányoztunk neki. Apa is meg te is, hisz apa a mama fia, te pedig az unokája vagy. Rossz volt neki a családja nélkül, a sok beteg és orvos között - magyarázta az anya - ...azért megyünk hozzá, hogy érezze, hogy szeretjük.

- És apa mikor jön? Munka után?

- Igen. Délután, ha végzett. De inkább mond el, hogy mi volt ma az oviban. A mama is biztos meg fogja kérdezni.

- Képzeld a Zoli az ebédnél az asztal alatt összekötötte a Zsófi és az Ági cipőfűzőjét - kacagta huncutul a fiúcska - Anya! Annyira buták a lányok. Visítottak és bőgtek, mert amikor fel akartak állni az asztaltól, akkor elestek.

- És te is nevettél rajtuk? Mert nem szép dolog kárörvendőnek lenni, és mások nyomorúságán nevetni - intette meg anyja szelíden a gyermekét - ...inkább úgy kell megmosolyogtatni az embereket, hogy az mindenkinek jó legyen. Ne bántson senkit. Például segíthetnél a mamának a kertben. Annak biztos ürülne. És nevetne is, mert boldog lenne, hogy ilyen ügyes ,kisonokája' van. Tudod a mama már öreg, és beteg. És magányos. Apád mindig dolgozik, és alig jut ideje a mamára. Úgy gondoltam, hogy minden délután át kellene jönnünk a mamához, hogy vele legyünk egy kicsit.

- Anyu. Ha a mama az apu anyukája, akkor miért nem vele él? Akkor többet lennének együtt, és nem hiányozna annyira a mamának a gyereke - ötletelt a kisfiú.

- Igen. Ez így van, de akkor neked hiányozna az apád. Nem lakhat apád egyszerre két helyen - válaszolta az anya.

A kisfiú mélyen elgondolkozott ezen a dolgon, és észre sem vette, hogy közben megérkeztek a nagymamához.

A nagyi lassan haladt botjával a kapu felé. Még kapkodta a levegőt a beteg szíve miatt. A gyerekbe egy érdekes érzés, a lelkifurdalás költözött. Szerette nagyanyját, de még jobban apját. Miközben anyja és nagymamája örültek a viszontlátásnak és a gyógyulásnak, őbenne csak a feloldhatatlan lelkifurdalás nőtt percről percre, hogy elveszi fiát a nagymamájától. Épp most, amikor beteg, és a legnagyobb szüksége lenne rá. Leült az egyik sarokba egy sámlira, szótlanul és tépelődve. Akárhogy is akarta apja idejét igazságosan beosztani, mindig a lehetetlenség korlátaiba ütközött.

- Kettő kellene apából - gondolta - ...akkor mindenkinek jutna belőle. A mamánál is lehetne, és velem is. Sőt. Három kellene. Akkor a harmadik dolgozna, és még több ideje lenne ránk.

Ekkor megvilágosodott.

- Mama! Ki mehetek játszani a sufniba? - kérdezte.

- Persze. Menj csak, de vigyázz magadra. Vannak ott szerszámok. Nehogy valami baleset érjen - szólt utána nagymamája.

A kisfiú apró talpai nagyokat csattantak a betonon, annyira sietett, hogy zseniális, családmentő ötletét megvalósítsa. Belökte a sufni nyikorgó ajtaját, és munkához látott. A régi komódból előszedte apja zöld színű kerti munkákhoz használt overálját és sportcipőjét, és egy nylonzacskót. Aztán megkereste a rongyokat, amiket nagymamája gyűjtögetett a meszelés utáni takarításhoz. Gyorsan dolgozott, tudta, hogy, ha igazi meglepetést akar, akkor vacsora előtt el kell készülnie. Mielőtt keresni kezdik. Kitömte az overált és a zacskót rongyokkal. Egy régi golyóstollal arcot kanyarintott a kitömött zacskónak, és az overálhoz kötözte a spárgával, mintha egy igazi ember lenne. A cipőket a cipőfűzővel hozzákötözte a kitömött overál aljához. Annyira dolgozott apja másán, hogy mire feleszmélt, a nap már lemenőben volt.

- Ez így jó lesz - gondolta.

- A mama nagyon fog neki örülni. Kiültetheti, a kertben esténként beszélhet hozzá. Nem lesz annyira magányos - és elmosolyodott. Lelkében már nem érezte a nyomasztó lelkiismeret furdalást.

- Már csak valahogy talpra kellene állítani - gondolta. Vonszolta a rongybabát jobbra, balra. Próbálta beleültetni a régi karosszékbe, de mindig eldőlt a pótapa. Ránézett a spárgára, és zseniális ötlete támadt. Egy hatalmas mozdulattal átdobta a gombolyagot a kilógó gerendán, és a végére kötötte a rongybábút a nyakánál fogva. A spárga másik végét pedig egy kilógó szöghöz akarta rögzíteni, de rövidnek bizonyult a madzag. Rendíthetetlenül dolgozott, hogy apja rongymása végre lábra álljon valahogy. Teljesen kimelegedett a nagy munkában... csak húzta, húzta a madzagot, apja mása pedig a sufni közepén a levegőben himbálózott... sehogy sem lehetett kitoldani a madzagot...

A sufni ajtaja nyikorogva tárult ki. Aztán már csak azt látta a munkában kimelegedett kis unoka, hogy hőn szeretett mamája összecsuklik az ajtóban, mert fiát vélte látni egy kötélen lógva, sufnija gerendáján...

Frankie Fischer © Minden jog fenntartva 2020
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el